2010.10.29.
23:46

Írta: Nymus

Kormánybúcsú: újabb 9,5 milliárdos kötelezettségvállalás

 

Index
2002. május 22., szerda 7:13

Újabb sporttal összefüggő pénzügyi kötelezettségvállasról hozott döntést legutóbbi ülésén a távozó kormány - írja a szerdai Népszabadság. Az ügyvezető kabinet nemzeti érdekekre hivatkozva adott például százmillió forintot a felsőmocsoládi sportcsarnok felépítésére. A legdrágább vállalás a Népstadion beléptetőrendszerének kialakítása négymilliárd forintért.

A kötelezettségvállalások különböző tevékenységekre, hitelösszegekre és azok járulékaira, illetve futamidőkre vonatkoznak. A végösszeg a Népszabadság összeállítása szerint 9,564 milliárd forint, a hitelből több mint ötmilliárdot meghatározott projektekre a Konzumbank folyósít. A fennmaradó összegre az Államadósság Kezelő Központ pályázatot ír ki vagy ajánlatot kér be. Banki szakértők szerint, mivel e folyamat időigényes, valószínűleg erre is megvan már a kiválasztott pénzintézet.

 

 

Nemzeti érdek a sportcsarnoképítés?

A felsőmocsoládi sportcsarnok építésére százmillió forintot fordít a kabinet, mert indoklása szerint ennek elkészülte "nemzeti érdek". A Magyar Sport Házára, mely a Népstadion területén épül fel, 1,6 milliárd forintos hitelt és annak járulékait szánnak, hogy "méltó helyszínt" biztosítsanak a sportigazgatás szerveinek működéséhez. Az indoklás szerint ez a magyar sportnak a sportdiplomáciában való eredményes részvételét, és a 2012-es olimpiai pályázat előkészítését is szolgálja. A Balatoni uszoda (210 millió) esetében nemzeti cél "a stratégiailag állami tulajdonban lévő nemzeti uszodák részévé tenni, amely az olimpiai centrumok egyike lehet".

A legdrágább projekt négymilliárd forintos kötelezettségvállalással jár és a Népstadion beléptetőrendszeréhez kapcsolódik. A papírmunkát több más esethez hasonlóan ennél az ügyletnél is a Sportfólió Kft. intézi.

Burány: minden kései döntést megvizsgálunk

Az ügyről A Népszabadságnak nyilatkozva Burány Sándor, a Medgyessy-kormány kijelölt pénzügyminisztériumi politikai államtitkára kijelentette: a távozó kormány felelőtlen költekezésével veszélyezteti a jóléti rendszerváltás programját, márpedig az új kabinet ezt a programot kívánja végrehajtani. Ezért megfogják vizsgálni mindazokat a kormánydöntéseket, amelyek a kormány választási veresége után születtek. "Demokratikus jogállamban egyébként példátlan, hogy a hivatalban lévő kormány utolsó óráiban minden eszközzel megkísérelje szűkíteni a következő kormányzat mozgásterét" - fogalmazott a napilapnak a politikus. 

Forrás: http://web.archive.org/web/20020526224401/index.hu/politika/belfold/kormbucsu052/

Szólj hozzá!

Címkék: kormanybucsu

A bejegyzés trackback címe:

https://archive.blog.hu/api/trackback/id/tr942408977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása